A komfortzóna biztonság, melyen átlépni a szabadság, a fejlődés lehetőségével kecsegtet.
Hogy hol van a kettő egyensúlya, az helyzet és egyénfüggő.
Van egy nagyon jó barátom, Nate, aki az Amerikai Egyesült Államokban született és élete eddigi bő 40 éve alatt élt Észak-Afrikában, Franciaországban, Spanyolországban és Magyarországon.
Jelenleg Berlinben él.
Kalandos élete van, sok megpróbáltatáson, kalandos élethelyzeten ment keresztül, melyek formálták, formálják ma is.
A nyáron, egy nemzetközi erőszakmentes kommunikációs tréningen több napot együtt töltve rengeteget beszélgettünk. Érdekes kalandjai, érett gondolatai, humora, sokat adtak nekem. Egyik ilyen beszélgetésünk közben a komfortzónáról, annak mibenlétéről beszélgettünk. E beszélgetés során sok értékes gondolat mellett ezt a mondatot e barátomtól ajándékba kaptam, és a szívembe zártam: „ Az ÉLET MAGA az én komfortzónám…”
Elgondolkodtam ezen a mondaton…
Mi is számomra a komfortzóna?
Meglátásom szerint a komfortzónánk alapvetően a biztonságos, kényelmi zónánk, melyben létezvén a lehető legkisebb szorongás és stressz van jelen a mindennapjainkban. Ott a legbiztonságosabb, ott fenyeget minket a legkevesebb veszély, ha önmagunkat adjuk, ha önmagunk vagyunk.
Emiatt nagyon vonzó, puha, meleg ott lenni, létezni, minden egyes nap.
A barátom életéből, az élethez, a helyzetekhez való hozzáállásból, valamint eddigi tapasztalataimból, magamból… kiindulva eltérő stressz és szorongástűrő képességgel rendelkezünk, mindannyian.
Más a stressz és szorongástűrő képessége egy nőnek, egy férfinek, egy fiatalnak, vagy egy idősebbnek. Máshol vannak a határaink, eltérő mértékben vagyunk bátrak, vagy félénkek, melyek érzékelése, tudatosítása nagy segítség lehet önmagunk határainak felismerésében, elfogadásban, esetleges módosításában.
Például vannak, akik a munkájukat, mindennapi kenyérkereső foglalatoskodásaikat is komfortzónán belülinek élik meg.
Szeretik. Jól érzik magukat benne, úgy érzik, hogy minimálisnak számító szorongással és stresszel jár az életükben.
Van, akinek ugyanez, vagyis a munka, életének egyik legnagyobb szorongást keltő és stresszfaktora, amelyben való helytállás szükségességét kihívásként éli meg a mindennapokban.
Van, aki aggodalmat, feszültséget, félelmet, izgatottságot érez, ha számára valamilyen mértékben újdonságnak számító dologgal találja magát szembe az életében.
Ezek az érzések őt részben megkötik, korlátozzák, blokkolják abban, hogy az általa megszokott rendben cselekedni, gondolkodni tudjon.
Van, aki szintén feszültséget, félelmet és izgatottságot érez, és emellett lelkes is lesz, ha számára valamilyen mértékben olyan új dologgal találja magát szemben, amivel korábban még nem.
Ezek az érzések számára inspirálóak, melyből energiát, erőforrást tud kovácsolni önmaga számára, hogy lépni tudjon.
Tehát egy új helyzet, amikor a kényelmes, megszokott ritmusunkból kilépünk van, akit inspirál, és van, akit korlátoz.
E látszólag egymásnak ellentmondó válaszok közötti rend felfedezésében a pszichológia egyik számomra nagyon hasznos megközelítése adott tisztánlátást.
Három zóna, három lehetőség
E szerint, ha komfortzónáról van szó, három zónát különböztethetünk meg, mely segít eldönteni, megérteni önmagunkat, hogy hol is vagyunk és hová szeretnénk eljutni, amikor valami új dologgal találkozunk az életünkben, mely addig nem volt a mindennapjaink, tehát a komfortzónánk része:
- kényelmi zóna: ez az a hely, ahol pizsamában, ölünkben nagy vödör pop cornnal ülünk feltett lábakkal a televízió előtt kedvenc sorozatunkat bámulva. Pontosan tudjuk, hogy nem fog történni semmi rossz, minden irányítani és kontrollálni tudunk. Ebben a puha biztonságban létezvén a minimum a maximum. Itt igazán semmi nem inspirál nagy teljesítményekre. Örülünk. Létezünk.
- tanulási, vagy diszkomfort zóna. Itt új, korábban nem ismert eseményekkel, dolgokkal találkozunk. Megjelenik kis mértékben a szorongás is az újdonság, az „ismeretlen” hatására, azonban emellett, a szorongásnál nagyobb mértékben van jelen a sikerélmény, mely mögött teljesítmény, vagyis tettek vannak.
Ez az a zóna, melyben a megjelenő stressz mértéke inspirál. Amikor izgatottak vagyunk és lelkesek, várjuk, hogy mi vár ránk, mi fog történni, amikor új munkahelyre megyünk, új sportot, hobbit próbálunk ki, vagy valami teljesen új területen kezdünk el tanulni, fejlődni.
A fejlődés, tanulás lehetősége örömmel és lendülettel tölt fel, és alig várjuk, hogy elinduljon végre az új élet, az új munka, az új hobbi, az új sport…
Itt vagyunk képesek a legnagyobb teljesítményre, amikor a legszélesebb és legőszintébb mosoly ül az arcunkon, ha arról mesélünk, mi vár ránk.
- pánik zóna. Az ebben a zónában, arcunkon megjelenő mosoly már kevésbé őszinte…, ami rendszerint látszik is. Itt már csak nyomokban lelhető fel a lendület, az öröm, a lelkesedés, ha valami új dologról van szó.
Helyét átvette a szorongás, a félelem, rettegés, a korábbi stabilitás és biztonság utáni mérhetetlen vágy, valamint a menekülhetnék érzése. Ilyen helyzetek lehetnek vizsgahelyzetek, nehéz beszélgetés a párunkkal, főnökünkkel, vagy egy teljesen új élethelyzettel, betegséggel, szituációval, netalán krízissel történő szembenézés. A legnehezebb ezekben a helyzetekben, hogy úgy érezzük, tehetetlenek vagyunk. Nem látjuk, érezzük, hogy hatással lehetnénk a velünk, körülöttünk történő eseményekre, az életünkre.
E három zóna, mint három koncentrikus kör, fedi le az életünket. Legbelül a kényelmi zóna van, azt követi a tanulási, vagy diszkomfort zóna, majd legkívül a pánik zóna található.
Az, hogy melyik kör milyen széles, egymáshoz képest milyen viszonyban állnak egymással, erre közvetlen ráhatásunk van. A legoptimálisabb, mikor a kényelmi zóna nem túl nagy, a pánik zóna keskeny, s a középen elhelyezkedő tanulási/diszkomfortzóna pedig a legszélesebb.
Innentől nem fogod beérni kevéssel
Tapasztalataim szerint, a valamilyen megoldandó helyzet, feszültség csökkentés érdekében, a tanulási zónába való átlépés egyik leggyakoribb és legnagyobb hozadéka a szenvedély megtalálása.
Mely végső soron a tettek eredménye.
A tanulási zóna fő ismertetőjegye a „csinálás”. A tettek. Amikor próbálkozol, kimozdulsz, cselekszel. Gondolkodsz és próbálkozol, mégha látszólag picit is, hogy minden nap egy lépéssel előrébb lépj. Hogy haladj.
A szenvedély, mely a tettekből fakad, gyakorlatilag az a tevékenység, mely megadja az igazi hajtóerőt, a löketet az élethez, az álmokhoz, a jókedvhez, az elégedettséghez, az örömhöz, az igazi, széles mosolyú életbátorsághoz.
Következményeként innentől nem fogod beérni kevéssel.
Folyamatosan törekedni fogsz, hogy elérd a céljaid, hogy újra és újra megéld azt az érzést, ami idáig elhozott. Lesz erőd lefutni még egy kört, lesz energiád éjjel is fent maradni, hogy befejezd a cikket, a tanulmányt, befejezz egy könyvet, egy alkotást, egy bármit, ami a szenvedélyed, az örömforrásod része.
Inspirál és megnyugtat. Fáraszt és pihentet, egyszerre.
Mert magadért teszed, csak és kizárólag magadért, azokért az örömteli érzésekért, melyeket a „csinálás” generál benned.
Ennek hatására jó eséllyel kilépsz a saját és mások árnyékából is… Ez eleinte lehet furcsa, újszerű és talán kicsit félelmetes is. Megmutatni magad másként, mint ahogyan eddig láttak, amit eddig mutattál magadból.
Félelmetes és újszerű lehet számodra, hogy hogyan fog reagálni a környezeted. Elfogadnak? Elutasítanak? Kritizálnak, vagy bíztatnak?
Változtatni és újat, mást is megmutatni magunkból sebezhetővé tesz, ami akár félelmetes is lehet.
Elsőre.
Azonban az első pozitív visszacsatolások, a „csinálás” hatására magunkban felfedezett öröm, elégedettség, szabadság, kiteljesedés érzése napról napra oszlatja fel ezt a félelmet, átadva a helyét a lelkes izgatottságnak, lendületnek, egészséges bátorságnak, hitnek és az őszinte, szívből jövő mosolynak.
Felidézve a barátom arcát, hangját, ezt az érzést éreztem az ő válaszában is, mely számomra inspiráló összegzése a témával kapcsolatos gondolatainak:
„ Az ÉLET MAGA az én komfortzónám…Életem végéig a testem-lelkem akár rommá is tehetem… S ha így lesz, vagy ha nem, szentelt rom lesz, tetovált szobrászat repedésekkel, és sztorikkal, sok tanulással és fejlődéssel. Nem szaladok a bajba, de ha megesik, bele tudom írni, sőt vésni a történelmembe, és az mind csak üzemanyag a Nagy Pörgésnek, ami a világegyetem, amiben szívesen veszek részt.”
Nate
(A név személyiségi jogok miatt megváltoztatva)
